Csak Isten

Nagy PéterJegygyűrű vagy botránykő  

Ajánlások


"Sokan gondolkoznak úgy, hogy ránk, keresztény emberekre már nem vonatkoznak az ószövetségi törvények, mert azokat Jézus Krisztus eltörölte. Ő azonban nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse a törvényt, és a Vele való közösség által azt sokkal magasabb szintre emelje a követői számára.Ezt jól példázza a Hegyi beszéd Tízparancsolattal foglalkozó része. Amíg az Ószövetségben a tized egy elérendő mérce volt, addig az Újszövetségben ez az alap, ahonnan kiindulva tisztelhetjük az Urat anyagi javainkkal.
Ez a könyv a tizeddel kapcsolatos gondolkodást rakja a helyére, hogy annak Isten szerinti megvalósítása felszabadítson javaink felhasználásában, valamint az anyagiaktól és az emberektől való függésből, az Isten szerinti bővölködés megragadására. A szerző határozottan fogalmazza meg igei látását, amit jól egészít ki saját életének megtapasztalásaival és így jó bátorítást ad arra, hogy anyagi javaink igei felhasználásával nyugodtan próbára tehetjük a szeretet és a hűség Istenét."

Perjesi István lelkipásztor
Agapé Gyülekezet

"Nagy Péter már megint egy olyannal foglakozik, mégpedig meglepő magabiztossággal, ami bizonyosan felkavar, talán botránkoztat is egyeseket, de hogy többek életét pozitívan befolyásolja, afelől nincs semmi kétségem sem. Hogy tudok eligazodni ebben a világban? Hogy tudom megélni a Bibliai igazságait? Hogy válhat az Istenhit megélhető valósággá?

Nos, számoljunk csak!"



Szenczy Sándor lelkipásztor
A Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat elnöke

"Nagy Péter egy olyan üzletember és kiemelkedő tanító, aki gyakorlatból ismeri a bibliai alapelvek alkalmazását. Családi, gyülekezeti háttere hitelessé teszi szolgálatát. Erőteljes tanításai lerombolják rossz szokásainkat, kitágítják gondolkodásunkat és gyakorlatunkat. A Jegygyűrű vagy botránykő című tanulmánya jól érthető, izgalmas olvasmányként kihívást intéz korunk embere felé. Ez a tanítás több gyülekezetben szemléletmód-változáshoz vezetett és ennek eredményeképpen jelentős előrelépés mutatkozik pénzügyi területen is. Mindenki számára ajánlom, aki szeretné megtapasztalni Isten áldásait."

Süveges Imre
a Frontvonal Alapítvány elnöke



Tartalom

Előszó
Bevezetés
I. fejezet
II. fejezet
III. fejezet
IV. fejezet
V. fejezet
VI. fejezet
VII. fejezet
VIII. fejezet



Előszó


Sok sátor és nagyon sok templom épült Isten számára” lakhelyül” az elmúlt évezredek sokán, de csak egy sátrat és egy templomot töltött be Isten dicsősége mindezek közül.

Mózes sátorát és Salamon templomát.

Vajon mi lehet ennek az oka? A színeknek és a felhasznált anyagoknak a harmóniája, vagy a beléjük fektetett emberi munka nagyszerűsége; vagy talán az értük hozott áldozat, a rájuk költött pénz, a bennük lévő anyagi érték nagysága?

Nem gondolom. Mózes sátorával szemben – amelyben volt fa, réz, ezüst, leölt állatok bőre - ott volt az aranyborjú, mely színaranyból készült és lehet, hogy nagyobb materiális értéket képviselt, mint a mózesi sátor. Mégis a sátrat választotta Isten dicsősége hajlékául.





2 Móz. 25.9



„Mindenestől úgy csináljátok, a mint én megmutatom néked

a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.”







Hogyan készült az aranyborjú? Mindenki beleadta, amit gondolt. Ez egy nagy közös nevező volt, amelyben mindenki megvalósíthatta saját egyéni ötleteit, gondolatait, ambícióit. Egy törvénye volt: én is elfogadom a te fülönfüggődet, elfogadom tőled azt, ami a te ékszered, a te dicsőséged, a te szépséged és te is fogadd el az én ötleteimet, az én fülönfüggőmet és tisztelt az én zsenimet. Ebben a munkában egy ember - Mózes - kivételével mindenki „békességre és nyugalomra” jutott.

Ezzel szemben Mózes ragaszkodott a legapróbb részleteknél is a mennyi mintához. Az istentiszteleti rendben, a szolgálatok felépítésben nem motiválta más, csak egy: az Isten által mutatott munkatársakkal, az Isten által mondott anyagból, pontosan akkorára, azt és úgy csinálja meg, ahogy Isten kijelentette.





1 Krón. 28.20-21



„Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős,

és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten,

az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik,

míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét.

Ímé, itt vannak a papok és Léviták csapatjai az Isten házának

minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen

bölcseséggel, a fejedelmek is és az egész nép minden dolgaidra nézve.







Számunkra a kulcsszó az „ezek után”. Salamon számára a templomépítés nem az erővel, nem az egységgel, de még csak nem is a hittel kezdődött. Ezek csak „valami után” következtek. Ami ezt megelőzte –az a bibliámban az előző oldalon van, mégpedig Dávid tanítása, amin keresztül Isten megmutatta a salamoni templom formáját, méretét, elrendezését. A bátorság és az erő csak ezután jött, és ahhoz is kellett, hogy mindent pontosan olyanra és úgy csináljanak, ahogy a mennyei minta mutatta.

Úgy gondolom, ez volt az az ok, amiért csak ezt a két emberi művet töltötte be Isten dicsősége. Ez az a két épület, és ez az a két munka, amely mennyi minta szerint készült.





Zsid. 3.4



Mert minden háznak van építője, a ki pedig mindent elkészített, az Isten az.







Néha túl sok bennünk az ambíció, az érvényesülni akarás. „Megálmodjuk” a sikerünket, nagyságunkat Isten országában, vagy csak egyszerűen lelkesedünk és tele vagyunk jobbnál jobb ötletekkel, amiket remekül tudunk lemenedzselni. – Újabb félkör előny a szolgatársakkal szemben.

De hány kör lett az „előnyünk” az Isten jelenlététől? Vajon tőle mennyire szaladtunk el? Jézus nem azt mondta, hogy az én Atyám mindig meghallgat engem és úgy cselekszik, ahogy én mondom néki, hanem azt mondta, hogy:





János 5.19



Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától,

hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik,

ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.







A magam részéről ilyen ember szeretnék lenni, aki meglátva a mennyei mintát abban bátor és abban erős, hogy azt és úgy cselekedjem, ahogy azt Isten az Ő szolgái, a próféták által kijelentette.













Bevezetés




Zsolt. 1.1-3



Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;

Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.

És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.







A tizedről szóló tanítás célja, hogy látást nyerjünk arról, hogyan tudunk Isten áldásába a vele való szövetségünk által bekerülni. Teljesen mindegy, hogy közülünk ki hol lakik, hol él, milyen országban, milyen politikai uralom alatt. Ha egy puszta kellős közepén élnénk, akkor is lehetőségünk van a viruló, gyümölcsöző életre, mintha egy folyóvíz mellé ültetett fa lennénk.

Izsák idejében éhség volt a földön. Nagy éhség, nem egy kis gazdasági hanyatlás. A teljes pusztulás és éhhalál elől Izsák Egyiptomba akart menekülni. Teljes volt a kilátástalanság, reménytelenség. Elfogytak a tartalékok és nem lehetett látni természetes szinten mindazokat a változásokat a körülményekben, ami reménységre adott volna okot. Végső megoldásként csak egyet látott Izsák: Menjünk Egyiptomba.

Ma is sokan akarnak Amerikába menni, vagy gazdagabb országokba a jobb megélhetés reményében, mert még nem értették meg, hogy a hívő emberek áldottsága nem a körülményektől, a politikai rendszerektől, hanem az Istennel való kapcsolatuk minőségétől és mélységétől függ.

Belénk, a mi bensőnkbe, szívünkbe helyezte Isten azt a forrást, azt a kutat, amelyen keresztül meg akar áldani minket, és rajtunk keresztül a környezetünket is.

Izsák egy olyan földön gyarapodott 1 év alatt százszoros mértékben és tovább folyamatosan, ahol nemcsak szárazság volt, hanem olyan politikai hatalomgyakorlás is, hogy több alkalommal büntetlenül megrabolhatták őket; apjának, Ábrahámnak, és neki is több kútját elvehették erővel, megfosztva őket nem csak a gyarapodás lehetőségtől, hanem alapvető megélhetési feltételektől is. Sokáig nem élveztek társadalmi védettséget. Közutálat, irigység, rosszindulat céltáblái voltak úgy, hogy a hatalom nem védte őket (főleg Izsák életében olvasunk erről). Izsák ennek ellenére mégis tudott növekedni és gyarapodni, mert a kapott élő Igén, a rhémán keresztül volt egy személyes és valóságos kapcsolata azzal a Teremtő Istennel, aki Úr az irigység, a gyűlölet, és a látható körülmények felett is.

Számunkra a mai napon, a mai korban is nemtől, kortól, néptől függetlenül adott a lehetőség arra, hogy Istentől élő rhémát, kijelentést kapva és annak engedelmeskedve, az Élő Isten valóságát megragadva elszakadjunk a körülményektől, a körülöttünk lévő természetes valóságtól; és átlépve az ezek által adott lehetőségek határait ezeket messze túlhaladó módon növekedjünk, gyarapodjunk szellemileg és anyagilag egyaránt.

Isten azt mondta Izsáknak, hogy „itt, ezen a földön megáldalak”. „És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr.” Nekünk sem kell disszidálnunk ahhoz, hogy Isten áldásában részesüljünk. Azt, hogy milyen áldás kíséri a munkánkat, tevékenységünket, és milyen szinten élünk ebben a látható világban, az határozza meg, hogy a szellemvilágban hogyan tudunk kapcsolódni Isten személyéhez, ígéreteihez. Sok ember megfordítja a dolgokat és a természetes szintű állapotára hivatkozva akarja igazolni az Isten felé való hűtlenségét, állhatatlanságát és egyéb dolgokat. Isten nem rendelte alá a hívő embereket a körülményeknek, hanem épp ellenkezőleg, azt akarja, hogy megtanuljunk hit által a körülmények felett uralkodni. Mindegyikünk olyan szinten él ezen a világon, olyanok a körülményeink, amilyen szinten Istenhez kapcsolódunk, amilyen szinten engedelmeskedünk Isten Igéjének. Ha valaki engedelmeskedik Isten Igéjének, akkor bármilyenek legyenek is a körülmények, mégis gyarapodni, virulni fog, ha pedig engedetlen valaki Isten Igéjének, akkor mehet Amerikába is, ott sem fog az élete helyreállni. Isten nem menekülésre, a körülményekhez való alkalmazkodásra, hanem a harcra és a körülmények megváltoztatására hívta el az Ő népét. Ezen a területen is szemléletváltásra van szükségünk. A tized igazsága egy Istentől való fegyver a mi kezünkben ehhez a harchoz. Adja meg az Úr, hogy jó fegyverfogató vitézei legyünk.



I. fejezet









Malak. 3.7-11



Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg?

Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval.

Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!

Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.

És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.







Amikor életemben ezt az Igét először olvastam, egyéves keresztyén voltam és éppen egy vonaton ültem. Ahogy olvastam, az Ige szólt hozzám, szinte mellbevágott. Akkor már tudtam a tizedről, mert abban a közösségben, ahová jártam és ahol újjászülettem, rendszeresen tanítottak róla, de volt bennem egyfajta engedetlenség, lázadás, mert úgy gondoltam, hogy az én pénzem fölött ne rendelkezzen más. De hát a tized mégiscsak egy bibliai igazság, ezért a jövedelmem tizedéből mindig könyveket, Bibliát vettem, és amikor az embereknek bizonyságot tettem, ezeket osztogattam. Úgy gondoltam, hogy ezzel a tizedem rendezve van.

Akkoriban indítottuk az első vállalkozásomat, amihez egy gépet hoztam be Németországból, melyet még azon a héten kellett kifizetnem. Ekkor 420.000 forintom volt, azonban 470.000 forintra lett volna szükségem a gép megvásárlásához. Éppen azon gondolkodtam, hogy honnan tudnám a még hiányzó ötvenezer forintot összeszedni, hogy az egészet márkára átváltva ki tudjam fizetni a gépet. Ahogy olvastam ezt az Igét, annyira erősen szólt hozzám, hogy egész nap mászkáltam és a nap végén arra a döntésre jutottam, hogy nemcsak a jövőben fogom rendszeresen megadni az Úrnak az Őt megillető tizedet, hanem visszamenőleg összeszámolom az Isten felé való tartozásomat, és megadom azt is. Szépen összeszámoltam, hogy visszamenőleg a megtérésemig mennyi volt az a tized, amit nem adtam oda az Úrnak. Ez pont 50.000 forint volt. És bár eszembe jutott, hogy mennyire képtelen dolog, hogy akkor, amikor még ötvenezer forintom hiányzik a gép megvásárlásához, pont akkor ezt a hiányt újabb 50.000 forinttal növeljem, de annyira élővé lett bennem ez az Ige, hogy másnap reggel csak azért felültem a vonatra, hogy azt az 50.000 forint tizedet elvigyem a gyülekezeti irodába. Akkor még nem tudtam, hogyan működik a tized, nem tudtam a különbséget a tized és az adomány között, ezért beraktam egy borítékba a pénzt, ráírtam hogy „1/10”, majd bementem vele a gyülekezeti irodába, ahol pár szót váltva az ott lévőkkel észrevétlenül kiejtettem a borítékot a zsebemből és hazajöttem.

Teljesítettem az Úrnak tett fogadásomat, megadtam a tizedet, és vártam a megígért áldást.

Isten szólt hozzám. Azt mondta, hogy vigyem be a tizedet az Ő tárházába és megáld engem. Ezzel próbáljam meg őt, ha meg nem nyitja számomra az egek csatornáit és el nem áraszt áldással bőségesen. Aznap este elmentem, hogy a maradék 370.000 forintomat átváltsam márkára, és az összes pénzt ellopták tőlem. Ott álltam és azon gondolkodtam, hogyan is van ez a dolog? Isten áldást ígért, ha én engedelmeskedem Néki, és beviszem a tizedet az Ő tárházába. Ezt megtettem, és még aznap minden pénzemet elveszítettem. Ez lenne az áldás áradása? Semmit sem értettem, csak azt tudtam, hogy valahogy mégis jól érzem magam, és mentem tovább. Másnap 40%-os kamatra kaptam kölcsön 500.000 forintot, hogy ki tudjam vinni a 10.000 márkát Németországba.

Ahogy jöttünk haza Németországból, én a hátsó ülésen aludtam, amikor útközben olajozási problémák miatt szétrobbant az autóm motorja. Egy hónap múlva sikerült szereznem külföldről egy bontott motort, amiről megesküdött a tulajdonosa, hogy az egy 20.000 km-es motor, ő a saját szemeivel látta, amikor kiszerelték. Kifizettem tehát újabb 3.500 márkát a motorcserére, majd egy hét múlva - ahogy lehűlt a levegő - a motorról kiderült, hogy nem húszezer, hanem ötszázhúszezer km volt benne. Ismét be lettem csapva. Összeszedtem mindent, amit tudtam, az autót eladtam és vettem egy másik öreg autót, amit rendbe hoztam. Három hét múlva teljesen felújítva, tökéletes állapotban hoztam el a szervizből. Első utunkon hazafelé odaadtam egy barátomnak az autót, hogy próbálja ki. A barátom elfelejtette az egyik kanyart bevenni és totálkárosra törtük az autót.

Megint csak álltam és azon gondolkodtam, hogy mi ez az egész dolog, amibe belekeveredtem. Befizettem a tizedet, eltelt két hónap és mindenemet elvesztettem, sőt még egymillió forintos adósságba is kerültem.

Soha sem voltunk gazdag emberek. Szüleim elváltak, apám alkoholista volt, édesanyám egyedül nevelt, de azért igyekezett gondoskodni rólunk. Számomra az „irigyelt” gazdagság csúcsa az volt, amikor 16-18 évesen iskola után a vasútállomáson korgó gyomorral állva néztem, ahogy a melósok a gyárból kijőve a szemközti lángossütőben lángost vesznek. Volt 1 Ft-juk lángosra. Sőt volt, aki nem sima lángost vett 1 Ft-ért, hanem 1 Ft 20 fillérért fokhagymás lángost. Én ezt nem tudtam megengedni magamnak. Szóval nem voltunk gazdagok, de tartozásunk sem volt soha. Most pedig itt álltam, megtérve, Istennek engedelmeskedve, megadtam a tizedet és rövid időn belül a megígért áldás helyett mindenemet elvesztettem, sőt még egy képtelen nagy adósság is a nyakamba szakadt. Semmit sem értettem az egészből, csak azt tudtam, hogy amikor megálltam a szobánkban és elkezdtem imádkozni a Mal. 3.10-et, akkor mindig rám szállt egyfajta öröm, és békesség; és reményt kaptam, amellyel tovább tudtam menni. Fel sem fogtam, hogy természetes szinten mennyire elkeserítő és kilátástalan a helyzetem. Időnként elkezdtem megemlékezni imában a kapott ígéretekről, és a második-harmadik mondat után egyszerűen tudtam, hogy győzelem és szabadulás vár rám az egész ügy végén.

Akkoriban volt az is, hogy az állásomat feladtam. Strandvezető voltam, de miután megtértem, úgy gondoltam, hogy a keresztyén hit nem összeegyeztethető azzal, hogy bikinis lányok között fürdőmesterkedjem. Így hát ott álltam állás nélkül, eladósodva, és gyakorlatilag semmim nem volt, csak egy ígéretem, hogy vigyem be a tizedet és az Isten meg fog áldani.

Akkor még nem tudtam, hogy ezek az Istentől való ígéretek, amelyekre nézve én is engedelmeskedtem, mindennél többet érnek, mert mögöttük fedezetként ott áll az egész Menny és az a személy, akinek a szavára az egész látható teremtett világ előállott a nem láthatóból, és akinek gondja van arra, hogy beteljesedjen az Ő beszéde, mert lehetetlen dolog, hogy akik belévetik a bizodalmukat, azok megszégyenüljenek.

Eltelt háromnegyed év és Isten megnyitott számomra olyan forrásokat, amikről soha nem tudtam, hogy léteznek, és tartozásomat csodával határos módon vissza tudtam adni az utolsó fillérig. Innentől kezdve az életünkben anyagi területen egy olyan folyamatos ellátottságot, bővölködést élünk át, ami messze meghaladja legmerészebb álmainkat is.

Ezt azért mondtam el bizonyságképpen, hogy lássuk meg azt, hogy Isten Igéje ma is működik. Ez nemcsak Amerikában, vagy valahol a messze nagyvilágban történhet meg. Isten ma itt, Magyarországon, Pécelen, Pásztón, Debrecenben, Budapesten, Pécsett vagy Romániában, Ukrajnában ugyanúgy meg tud és meg is akar áldani minket és téged is.

Engem nem az érdekel, hogy mások, máshol mit élnek át Istennel, hanem én szeretnék átélni nagy dolgokat Istennel. Nem azért akarok lelkesedni, hogy Isten mit tett másokkal valamikor régen, hanem, hogy mit tesz velem és értem, itt és most. Nem nézője, hanem résztvevője akarok lenni Isten cselekedeteinek.

Nemrégiben volt egy másik csodálatos átélésem. A tizedfizetéssel kapcsolatban a tárgyalt igerészben nem egy ígérete van Istennek, hanem kettő. Az első az áldásra, a gyarapodásra és a növekedésre, a másik pedig a védelemre, a megőrzésre vonatkozik. Isten megdorgálja értünk a sáskát, a szöcskét és a cserebogarat. A tizedet ezért én mennyei permetszernek is hívom. Isten a tizedben nemcsak egy áldást, hanem védelmet, megtartást is ígér.

Pár hónappal ezelőtt történt, amikor egyik reggel arra ébredtem, hogy anyukám telefonál kétségbeesetten, hogy a cégnél betörtek, felforgatták a fiókokat, kirámoltak mindent és elvitték a páncélszekrényt. Egy kisebb méretű szekrény volt, amit nem bírtak kinyitni a rablók, ezért megfogták és elvitték. Nemcsak sok pénz volt benne, hanem az autók slusszkulcsai, papírok, forgalmik, törzskönyvek és különböző ajtókulcsok. Ez után mindenhol zárat kellett volna cserélni, ami másik plusz félmillió forintos kár, rengeteg idő és vesződség. Elindultam a városba, hogy a dolgaimat intézzem, amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy Isten azt ígérte, hogy „megdorgálja érettem a kártevőket”. Az első gondolatom az volt, hogy akkor nem adtam meg rendesen az Úrnak a tizedet, ezért tudott az ördög meglopni, de ahogy így erőlködtem, számoltam, arra a végeredményre jutottam, hogy igenis nincs tartozásom a tizedben sem. Akkor viszont ez az Ige nem azért jutott eszembe, hogy megtérjek egy istentelenségből, hanem hogy egy ígérethez kapcsolódó jogot, jogosultságot gyakoroljak. Felhívtam anyukámat és mondtam neki, hogy nézzen utána a nyomoknak, (mert a páncélszekrényt a földön húzva vitték ki) hátha találnak valamit. Fél óra múlva visszahívott és azt mondta, hogy megtalálták a páncélszekrényt egy kupac szemét alatt. A rablók nem bírták se elvinni, se kinyitni, és épp most cipelik vissza a dolgozók a páncélszekrényt az irodába. Benne volt minden. Működött a védelem, amit a tizedhez kapcsolt Isten.





Malak. 3.12



És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.







Megkockáztatom azt az állítást, hogy a tized meg nem fizetése oka, forrása lehet különböző értelmi, érzelmi betegségeknek, identitászavaroknak. Isten a vele való közösségre teremtett bennünket. Nemcsak a szellemünket, hanem egész lényünket (szellem, értelem, érzelem, akarat, test).

Amikor egy dologban meglátjuk és megértjük Isten akaratát, és például a szellemünk veszi a hívó jelzést, a rhémát Istentől, de lényünknek egy másik része ehhez nem akar felzárkózni (pl. az érzelem felett a félelem uralkodik), akkor ez a „házunkon belül” megosztást, meghasonlást hoz létre. Ilyenkor feltámadó lelkiismeretünket elnyomjuk hamis, hazug ideológiákkal, és megpróbáljuk jó mélyre eltemetni, de lelkünk mélyén sokszor a tudatalattiba nyomva tudjuk, hogy nem helyesen cselekedtünk, hogy engedetlenek voltunk Istennel szemben. Ilyenkor meg kell térni. Ne meneküljünk nagyhangú öncsalásba. Az elásott engedetlenség aztán mint egy vetőmag, megtermi a boldogtalanságot, amit sokszor keménységgel (ezt erőnek), és durvasággal (ezt határozottságnak nevezzük) próbálunk magunk elől is eltakarni.

Inkább járjunk abban az örömben és boldogságban, amit az Isten iránti engedelmesség jelent, és amit nem kell bizonygatni másoknak, mert ők is látják rajtunk, hogy boldog és megelégedett emberek vagyunk.

A Malakiás könyvében Isten a tized nemfizetését csalásnak nevezi, Isten megcsalásának. Amikor valaki nem adja meg a tizedet, az az ember Istent csalja, és akinek van bátorsága az Istent megcsalni, az az embereket sem fogja tisztelni, az embereket is meg fogja csalni, be fogja csapni.

Ha valaki arról beszél, hogy ő az Istent szereti, gyülekezetbe jár, de nem adja meg a tizedet, az az ember hazudik, másokat és önmagát is becsapja. Nincs istenfélelem az ilyen emberekben, és ha az Istent nem félik, akkor miért lennének hűségesek és tisztességesek az emberi kapcsolataikban?

Pár éve konfliktusba keveredtem gyülekezetünk egyik tagjával. Buzgó ember volt, tehetséges, istenfélőnek látszott, szolgált is, és már kezdtük a vezetők közé sorolni őt. Öt éve volt hívő. Reménységgel néztük és segítettük őt, hátha Isten elhívta valamilyen szolgálatra. Azonban volt egy kis fogyatékossága: nem tudott a gőgtől és a kevélységtől elszakadni, ezért amikor tanítani és korrigálni szerettem volna, nagyon durván ellenem fordult, csoportjának nagy részét is „begerjesztve”. Úgy érezte, hogy azok az eredmények és dolgok, amiket Isten rajta keresztül vagy körülötte cselekedett, nagy emberré tették őt. Nem vette észre, hogy nem azért vagyunk a „térdei alatt”, mert ő olyan nagy szellemi óriássá nőtt, hanem magunktól hajoltunk oda, hogy mossuk a lábait és segítsük, emeljük őt. Persze ilyenkor elindul a 94. Zsoltárban megírt folyamat. Megkaptam tőle szépen minden jót és kedveset, ahogy kell. Miközben álltam és gondolkodtam, hogy hogyan ismerhettem félre ennyire ezt az embert eszembe jutott a következő gondolat: nézzek utána, hogy fizette-e a tizedet? Megkérdeztem azokat, akik nálunk a tizedet kezelik. Öt év alatt egyszer hozta be a gyülekezetbe a tizedét, de mint később kiderült, csoportja tagjaitól a mi tudtunk és beleegyezésünk nélkül beszedte azt.

A tizedfizetés egy elkötelezettséget, egy felelősséget és egy tehervállalását is jelent Isten körülöttünk lévő munkájára nézve. A tized meg nem fizetése mögött néha a szükségekre való nézés, vagy ezektől való félelem áll, máskor pedig egy kevély, magát felmagasztaló ego, aki nem tudja elfogadni az Istentől való rendet és szolgáló társakat, főleg a nagyobbakat. Ez csak idő kérdése, de mindig viszályt, sokszor szakadást hoz.

(Hálát adok Istennek és köszönöm, hogy ez az atyánkfia két hónappal később megtért, bocsánatot kért, korrigálta magát és most újból együtt lehetünk, és együtt szolgálhatjuk az Élő Istent.)

A Malakiási időszak olyan időszaka a gyülekezetnek, a felekezeteknek, amikor hiányzott a hívő emberek életéből az Ige, hiányoztak az istenfélő vezetők. Az igazság helyett a törvénytelenség, az álnokság, a kétszínűség uralkodott a gyülekezetekben. Olyan vezetőkről olvasunk, akik a saját akaratuk, elképzelésük szerint csinálták a dolgokat, akik árvát, özvegyet, jövevényt megsarcoltak, kifosztottak, becsaptak, és akik a törvénnyel visszaéltek.





Malak. 2.8



De ti elhajlottatok ez útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét...







Teljes anarchia, káosz, zűrzavar volt. Ezt átélve és ettől megkeseredve az emberek azt mondták, hogy ilyen vezetőknek ilyen gyülekezetben nem adnak tizedet.

Isten mindenben igazolta azt, hogy az emberek helyesen ítélték meg a dolgokat és valóban az a gyülekezet Isten szégyene volt, valóban azok a vezetők istencsaló, embereket félrevezető, kifosztó vezetők voltak, mégis, amikor az emberek megkeseredtek az átélt igazságtalanságok miatt, és nem adtak tizedet, akkor Isten azt mondta nekik, hogy nem az embereknek nem adják meg a járandóságot, hanem Őt csalják meg.

Tehát nincs jogom ilyen módon ítéletet gyakorolni, ugyanis a tized nem két ember közötti kapcsolat. A tized elsősorban az Isten felé való felelősségünknek, az Istennel való szövetségünknek a kérdése.





2 Krón. 31.4-10



Meghagyá a népnek is, Jeruzsálem lakosinak, hogy megadják a papok és a Léviták járandóságát, hogy az Úr törvényéhez annál inkább ragaszkodjanak.

A mint ez intézkedés híre elterjedt: az Izráel fiai a búzának, a bornak és olajnak, a méznek és minden mezei termésnek zsengéjét bőséggel megadák; és mindenből a tizedet bőséggel meghozák.

És az Izráel és Júda fiai, a kik lakoznak vala a Júda városaiban, ők is elhozák a barmokból és juhokból a tizedet, és annak tizedét, a mi az Úrnak, az ő Istenüknek szenteltetett, és rakásonként felhalmozák.

A harmadik hónapban kezdék a rakásokat rakni, és a hetedik hónapban végezék el.

Oda menvén pedig Ezékiás és a fejedelmek, és látván a rakásokat: áldák az Urat és az ő népét, Izráelt.

Megkérdé pedig Ezékiás a papokat és a Lévitákat a rakások felől.

Kinek felelvén Azáriás, a főpap, a Sádók nemzetségéből való, monda: Mióta az Úr házába kezdék az ajándékokat hozni: eleget ettünk és sok meg is maradt belőle, mert az Úr megáldotta az ő népét; és ez a rakás, a mi megmaradt.





Nehem. 10.37-38



És a mi lisztjeinknek, felemelt áldozatainknak, minden fa gyümölcsének, mustnak és olajnak zsengéjét felviszszük a papoknak, a mi Istenünk házának kamaráiba, földünknek tizedét pedig a Lévitákhoz; mert ők, a Léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városainkban.

És legyen a pap, Áron fia a Lévitákkal, midőn a Léviták a tizedet beszedik; és a Léviták vigyék fel a tizednek tizedét a mi Istenünk házába, a tárháznak kamaráiba;





Nehem. 13.10-12



Megtudtam azt is, hogy a Léviták részeit nem adták meg; ennek miatta kiki az ő mezejére szélede el az Isten házában szolgáló Léviták és énekesek közül.

És megfeddém a fejedelmeket, és mondék: Miért hagyatott el az Isten háza? És egybegyűjtvén a Lévitákat, helyökre állítám őket;

Az egész Júda pedig meghozá az olajnak, a mustnak és a gabonának tizedét a tárházakba.







Ezékiás ideje egy belső megújulás ideje, Nehémiás ideje pedig a fogságból visszajöttek helyreállításának ideje volt.

Mivel a tized az Istennel való kapcsolatunk egyik alappillére, ezért mindig eljött egy pont a megújulási és helyreállítási időszakokban, ahol a tized kérdését is Isten Igéje szerint rendezték. Véleményem szerint a mai egyház is ahhoz, hogy egy ponton túljusson szembe kell hogy nézzen ezzel a kérdéssel, és az Istentől való választ meg kell, hogy megtalálja. A gyülekezet anyagi életét is a világi értékrendek helyett a biblia igazságainak alapjára kell helyezni. Nem élhetek Istennel, nem építhetem a gyülekezetet, nem végezhetem Isten munkáját, nem kezelhetem Isten pénzét világi szokások, társadalmi elvárások szerint.

A világon sok millió templom van, de csak egyet töltött be Isten dicsősége. Ez a salamoni templom. Sok millió sátor van, de csak egyet töltött be Isten dicsősége. Ez a Mózesi sátor. Miért? Mert ezek voltak egyedül olyan emberi építmények, amelyek a mennyei minta szerint készültek. Az összes többit a jószándék vagy a versengés, a segítőkészség vagy az irigység, az emberi okosság vagy a tapasztalatok hozták létre. Sok ilyen építménybe még több értéket is raktak, több áldozatot is hoztak, mint az előző kettőért, mégis Isten dicsősége elkerülte azokat.

Ha azt szeretnénk (és Isten ezt szeretné), hogy a gyülekezeteinket, munkánkat, pénzügyeinket betöltse Isten dicsősége, akkor meg kell tanulnunk a mennyei minta szerint építkezni. A gyülekezetek pénzügyeit is bibliai alapokra és nem világi mintákra, elvárásokra vagy emberi tapasztalatokra és bölcsességre kell építeni. Istennél ott vannak a tervrajzok, csak meg kellene néznünk azokat.

Amikor olvassuk a jeruzsálemi templom helyreállítását Nehémiásnál, vagy ha olvasunk Ezékiás királyról, aki egy istenfélő király volt és az egész Izráelt ébredésbe vezette, akkor láthatjuk mindkét helyen, hogy a tized igazságát és intézményét is helyreállították. Ezen túl a népnek megparancsolták, hogy hozzák be a tizedet, a Lévitáknak pedig megparancsolták, hogy álljanak készen a szolgálatra.

Amikor én tizedet adok, azt nem az embereknek adom. A tizedet Isten először saját magának kérte. Ez az Ő tulajdona. Azután később, amikor felosztották a földet Izráel törzsei között, akkor volt egy törzs, a Lévi törzse, akiknek Isten nem adott vállalkozói örökséget, hanem nekik a papság kiszolgálása és a Szent sátor körüli szolgálat lett a feladatuk. Ezért a munkáért cserébe Isten az Ő tizedét ezeknek az embereknek adta örökségül. Ez egy jogi kategória, átengedményezés. A tized intézménye mögött tehát nem ember áll, hanem Isten.

A tized nem a mi pénzünk. Amikor az Isten ad nekünk száz forint jövedelmet, akkor ebből a száz forintból tíz forint Istené. Ezt a tíz forintot oda kell adnunk azoknak, akik felől azt rendelte Isten, hogy ne vállalkozzanak, hanem a sátor körül szolgálva éljenek ebből a tizedből. Amikor nem adom meg a tizedet, akkor egyrészt Istent megcsalom, másrészt pedig azokat az embereket, akiknek a tizedből kellene élniük, meglopom. Ennek súlyos következményei lehetnek. Elindul ugyanis egy negatív folyamat a gyülekezetben, mivel azok az emberek, akiknek az Igével kéne szolgálni a megélhetésükkel kell, hogy foglalkozzanak. Az igeszolgálat elkezd hanyatlani a gyülekezetben és az egész gyülekezet elkezd még nagyobb romlásba, igazságtalanságba és nyomorba kerülni. Ennek szükségszerű következménye az lesz, hogy még többen megkeserednek, még kevesebben fognak tizedet adni, még kevesebb lesz a tized azoknál is, akik akarnak adni tizedet és még kevesebb lesz az a pénz, amiből élni tudnak az Istent szolgáló emberek.





4 Móz. 18.21



De ímé a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izráelben; az ő szolgálatjokért való osztályrész ez a melylyel teljesítik ők a gyülekezet sátorának szolgálatát.





4 Móz. 18.31



Megehetitek pedig azt minden helyen, ti és a ti házatok népe; mert jutalmatok ez néktek a gyülekezet sátorában való szolgálatokért.







Isten a tizedet a léviták és házuk népe élésére rendelte. Úgy gondolom, nem helyes, amikor a tizedből például gyülekezeti villanyszámlát fizetnek. Ez szerintem lopás. Meglopása a lévitai szolgálatra elhívott embereknek. Mintha azt mondanám egy - a házamat kifestő - atyámfiának, hogy tudom, hogy megegyeztem veled százezer forint munkabérben. El is végezted a munkát, de tudod a gyülekezetnek szüksége van pénzre. Ki kell fizetniük a villanyszámlát, ezért csak negyvenezer forintot tudok adni neked, a többivel Isten munkáját támogatjuk. Jó?

Hát nem jó!- válaszolnám.

Támogasd Isten munkáját a sajátodéból, ne az enyémből. Ez nem adomány, ez ragadomány. A tized a léviták élésére adatott. Ebből kell, hogy házat építsenek maguknak, és autót vegyenek, szépet, nagyot, és újat.

Nekik is joguk van ahhoz, hogy tisztességes szolgálat után tudjanak a fiaiknak jó tanácson kívül házat és marhát is örökségül adni.

Ha egy lévita jól szolgál és növekszik a gyülekezete, vagy tanítása nyomán az emberek nagyobb életszínvonalra, tisztességesebb megélhetésre jutnak és ezért több lesz a tizedből való bevétel is, miért ne nőhetne ezzel megegyezően a szolgálók javadalma is. nekik is megadta Isten a kiterjedés, bővölködés, növekedés ígéreteit.





Ésa. 60.5



Akkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága.







Az anyagi szükségekben való tartós élés nem teszi jobbá az embereket, épp ellenkezőleg. A gondolkodásmódjukra, látásukra beszűkítőleg hat. Ha viszont a vezetők kisstílű, beszűkült látókörű emberekké válnak, mi lesz a néppel?

Úgy gondolom, hogyha a mai léviták végre megkapnák az Istentől nekik juttatott részt, ez nem csak kedves dolog lenne Isten előtt, hanem, áldáshoz segítené a gyülekezeteket is. sok szolgálat szellemileg is növekedésnek indulna, egy más minőségű élet kezdődne el sok helyen.

Az anyagi áldás tágítólag tud hatni szívünkre.

Természetesen lennének visszaélések is, de ettől nem szabad félni. A tized elvétele felelősséget, elkötelezettséget is jelent. Melisédek nem csak elfogadta a tizedet, hanem meg is áldotta Ábrámot. Aki ezt nem érti meg, vagy nem akarja a tizeddel velejáró felelősséget is felvenni, szerintem nagy bajba kerülhet, súlyos ítélettel fog szembenézni.

Mivel a tized nem az enyém, ezért nincs helye és igazsága olyan gondolatoknak, hogy nem adom oda a tizedet, mert nem értek egyet azokkal a vezetőkkel; vagy mert nem értek egyet azzal a gyülekezettel, vagy mert megsértettek, megbántottak. Ennek a gondolkodásmódnak nem szabad teret adni.

Ha én kőműves vagyok és elmegyek hozzátok és kivakolom a szobádat, akkor ideadod a munkabérem? Ide kell adnod. Ha tudod, hogy a pénzt a kocsmában eliszom, akkor se mondhatod azt, hogy nem adom meg a munkabéred, nem mondhatod, hogy tudom, hogy nem viszed haza a családodhoz, hanem kábítószer veszel rajta, ezért nem adom oda. Bármire is költöm, az az én pénzem. Nincs jogod azt visszatartani.

Ugyanígy a tized nem az én pénzem. A tizedet rajtam keresztül Isten az Ő tárházába akarja berakni. Nem az én jogosultságom és nem az én feladatom hívőként eldönteni azt, hogy azzal a tizeddel helyesen bánnak vagy helytelenül. Illetve, hogy az a szolgáló megérdelmi-e, vagy sem. Ezt eldönteni mások feladata, mások felelőssége. Az én felelősségem a tized megadásáig tart, utána már a tizedet átvevők felelőssége kezdődik.

A múltkoriban hallottam egy keresztyén vezetőtől, hogy a tizedfizetés nem is újszövetségi dolog és az újszövetségben nem is kellene tizedet adnunk, mivel egyrészt nincs szó az Újszövetségben a tizedről, másrészt mi vagyunk a királyi papság. Valóban, a tizeddel kapcsolatban az ószövetségi Igék mondanak többet, de az Újszövetség nem azért nem beszél a tizedről, mert az ebben a szövetségi kapcsolatban el lett volna törölve, hanem azért nem beszél, mert ezzel kapcsolatosan már kijelentette Isten az Ő akaratát az Ószövetségben. Mivel ott már kijelentette, itt nem ismétli.

Újszövetségi intézmény a tizedadás több szempontból is. Egyrészt, mint látni fogjuk szövetségi kérdés, másrészt: pl. Jézus azt mondta a papoknak, hogy a dézsmát (tizedet) megadják ugyan, de hátra hagyják az ítéletet, az igazságot, az istenfélelmet, holott ezeket kellene megcselekedniük és amazt sem elhagyni. Tehát a tized megadása nem helyettesíti az igazságban való járást, a jogosság gyakorlását. A kettőre együtt van szükség.

A zsidóknak írt levelében arról beszélt Pál apostol, hogy Jézus Krisztus azért jogosult a tizedre, mert Melkisédek rendje szerinti főpap. Amikor Ábrám tizedet adott Melkisédeknek, akkor Lévi, a tizedet szedő is fizetett. Jézus Krisztus Melkisédek szerinti pap. Még a léviták is tizedet adtak Melkisédeknek Ábrámban. Tehát igenis a tized fizetése Isten akarata szerinti bibliai igazság. Az újszövetségi hívőkre is áll az, hogy ha tizedet adnak, akkor Isten megáldja őket, megnyitja felettük az egek tárházát és elárasztja őket áldással bőségesen. Amikor pedig nem adtak tizedet, akkor pedig átok alá kerültek. Később erre még visszatérünk.





Mal. 3.10



Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.



„…………………...….árasztok réátok áldást bőségesen……..….”





Mit jelent elárasztani? Ha azt akarja valaki, hogy vizes legyek, ahhoz elég egy tíz literes vödörből egy pohár vizet rám öntenie. Ha azt akarja, hogy csurom vizes legyek, akkor az egész vödörrel rám kell borítania. De ha el akar árasztani, akkor be kell hoznia több ezer liter vizet hozzá, és azt a helyet is, ahol állok, tele kell töltenie. Isten az áldásnak ezt a szintjét köti a tized fizetéshez. Nem azt mondja, hogy vizes leszel, nem is azt, hogy csuromvizes, hanem hogy eláraszt. Ha egy pusztában állok vagy sivatagban, akkor sok százmillió köbméter vizet fog odaküldeni, hogy engem eláraszthasson. Ahhoz, hogy engem elárasszanak vízzel, ahhoz ki kell tölteni azt a teret, amiben én vagyok. Ilyen módon egy tizedfizető ember nem csak saját maga számára hoz áldást, hanem a környezete számára is.



II. fejezet





Malakiásnál az egyénnek parancsolja Isten, hogy fizessen tizedet, és az egyénnek ígér áldást. Az 5.Móz. 26:11-15-ben, ahol szintén az egyént szólítja fel a tized fizetésére, már az egész közösségre (gyülekezetre, városra, társadalomra, országra) ígéri Isten az Ő áldását.





5 Móz. 26.11-15



És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van.

Ha a harmadik esztendőben, a tizednek esztendejében, minden termésedből egészen megadod a tizedet, és adod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek a te kapuid között, és jól lakjanak:

Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem!

Nem ettem belőle gyászomban, nem pusztítottam belőle tisztátalanul, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az Úrnak, az én Istenemnek szavára; a szerint cselekedtem, a mint parancsoltad nékem.

Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet.







Nem véletlen, hogy a megtért embereknél ez az egyik első igazság, amit az ördög támad. Mikor megtértünk, akkor azt mondták nekünk, hogy a gyülekezetben elveszik a pénzünket. Mióta megtisztelnek engem azzal, hogy „elveszik” a pénzem, azóta gyarapodom és gazdagodom, mert meg van írva, hogy aki „megadja az ő járandóságát annál inkább gyarapodik, és aki a járandóságát visszatartja, annál inkább szűkölködik”. Előbb mindig nekem kell adnom, ha kapni szeretnék. Eddig valahányszor a tizedről halottam, mindig a hívők felelősségét hangsúlyozták a tized megadásával kapcsolatban.

Most viszont úgy tűnik számomra, hogy a hívők tizedadásával kapcsolatban minimum akkora felelőssége van a vezetőknek is. Ezt azért mondom, mert az Újszövetségben szereplő „apodekatosz” szó azt jelenti, hogy tizedet venni. Nem adni, hanem venni. Tehát a tizedszedésre jogosult embereknek el kell venniük a tizedet. Vannak olyan vezetők, akik nem akarják elvenni a tizedet, és nem akarnak erről az embereknek beszélni. Ez lehet egy hamis, vallásos értékrend miatt, vagy, mert a pénzzel kapcsolatban totálisan torz, rossz kép van bennünk, a pénzt azonosítjuk a bűnnel, a szennyel, a mocsokkal, vagy így akarjuk elkerülni a vádaskodásoknak és rágalmaknak egy részét. Ezért sok keresztyén vezető, aki jogosult lenne a tizedből való élésre, inkább nyomorog, de nem akar erről beszélni, nehogy azt mondják, hogy elveszi a gyülekezet pénzét. Ezek a vezetők vagy tudatlanságban, vagy bűnben élnek, mert a tizedet el kell venni.

Nemcsak a tizedfizetést, hanem a tized elvételét is parancsolja Isten Igéje. Ha a mai léviták nem veszik el az emberektől a tizedet és nem élnek belőle, akkor ők maguk taszítják átok alá a gyülekezetet. Nem ez az alázat. A Bibliában, az Ószövetségben is azt olvassuk, hogy volt, amikor az emberek elvitték a tizedet, és volt, mikor azt olvassuk, hogy a király kiküldte a Lévitákat, hogy azok szedjék be a tizedet. Szükségünk van ebben a tekintetben is egy szemléletváltásra.

A tizeddel kapcsolatos szellemi igazságok helyreállításában úgy tűnik, hogy az újszövetség alapján legalább akkora a felelőssége a tizedet vevő embereknek, mint a tizedet adó embereknek. Az újszövetségben két szót fordított Károli tizednek (dézsmának), az egyik a „dekatosz”, a másik az „apodekatosz”. Egyik sem „tizedet ad”. Az egyik egy tőszámnév, maga a tizedrész, a másik jelentése pedig, hogy „tizedet vesz”.

Meg vagyok róla győződve, hogy az Isten népe növekedésének, az ébredésekben való megmaradásának, helyreállításának egyik alappontja a tized kérdése. Szégyen gyalázat, amilyen anyagi színvonalon ma keresztyén vezetők élnek. Lehet, hogy némely szolgálónak meg kellene mondani, hogy mivel nem hoz áldást a szolgálatod, nem kérjük, hogy továbbra is teljes idejű szolgálatban állj, hanem menj el, ahová akarsz és élj, amiből tudsz. A gyülekezetbe legfeljebb normál hívőként gyere. Viszont ha egy ember tényleg az Isten szolgája, küldötte egy helyen, és áldást hoz a szolgálata az embereknek, akkor azt meg kell fizetni és a járandóságát nem szabad visszatartani. Nem az Isten akarja bekötni a nyomtató ökör száját. Ő nem akarja megfosztani az Ő szolgáit sem az anyagi gyarapodástól. Emögött sokszor simán irigység, gyűlölet, elutasítás áll.

Mennyi volt a Léviták fizetése? Több vagy kevesebb mint a dolgozó embereké? Minden egyes törzs keresett tíz rész pénzt. Mindegyik egytized részt odaadott a Lévitáknak. Emezeknél 9 tized maradt, és 11 tized lett a Lévitáké (amelyből pedig ők adtak tizedet Áronnak). Ebben csak a tized volt benne, de ha elolvassuk a Mózesi könyveket, ott látjuk, hogy a tizeden felül még a Léviták és a papok részesedtek az áldozatoknak abból a részéből, ami nem lett elégetve, a váltságpénzből, stb. Ha utánanézünk - elképzelhetőnek tarom, hogy kijön a kétszeres rész, amit az újszövetségben olvashatunk több helyen is.





1 Tim. 5.17-18



A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképen a kik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára.







Megdöbbentő, hogy lelkészek minimálbéres fizetést kapnak. Ez így nem normális. Ennek a levét a gyülekezet növekedése fogja meginni.

Lehet, hogy az illető lelkész fogja magát egy idő után, kimegy a világba, ahol remekül meg fog élni és nagyon jól fog boldogulni, ha tényleg van benne isteni ajándék. Vagy az állandó anyagi szükség könnyen egy beszűkült látású, legyengült, megerőtlenült, fásult szolgává teszi őt, aki kedvesen mosolyog ugyan, de a tűz hiányzik belőle.

Amikor ezt tették a Lévitákkal és a papokkal, akkor megszűnt a törvény tanítása, és elindult egy hosszabb távú erkölcsi, szellemi, gazdasági válság Izraelben.

Ha egy igehirdetőnek, akinek pont az a feladata, hogy rést törjön, beszűkül a látása, szemléletmódja, akkor a gyülekezete sem lesz képes a kitörésre és az egész gyülekezet szegénységben, nyomorban, szükségben fog élni. Gyülekezetként ki akarsz törni a szegénységből és a szükségből? Kezdd el pénzelni a pásztort. Két dolog történhet meg: Vagy kevély lesz és megbukik és két év múlva új pásztorotok lesz, de dicsőség az Úrnak: átélitek az Isten szabadítását, vagy rá fog szakadni egyfajta felelősség, és egyrészt és még jobban bele fogja magát ásni az Igébe; másrészt pedig az anyagi lehetőségei tágulnak, meg tud engedni magának olyan dolgokat, amiket eddig nem tudott. Elkezd kijönni a szolgaságból és ez meg fog jelenni az igehirdetésében is. Ez hatni fog a gyülekezetre is, és rövid időn belül a gyülekezet is elkezd anyagilag gyarapodni és előrébb jutni. Ezen a területen ma drasztikus változtatásokra van szükség. Lehet, hogy a szolgálók felét el kellene küldeni, mert az, hogy valaki szolgálni akar, kevés, viszont akiknek a szolgálatukra szükség van, azok számára lehetőséget kell adni, hogy a szolgálatukból meg tudjanak élni tisztességesen. Például, hogy téli gumit tudjon venni az autójára. Tudom, sok helyen ezt megoldják úgy, hogy még kocsija sincs a pásztornak. De ez így nem normális.

Mér beszéltünk sokat a tizedadás felelősségéről, hogy ne kelljen a világba menniük dolgozni, de a lévitáknak pedig megvan a tized elvételének felelőssége, hogy abból éljenek és nem menjenek a világba dolgozni.

Mi menyasszony vagyunk. Az az egyik feladatunk, hogy Istennek, Istentől való magból gyümölcsöt teremjünk. Ehhez időt, nyugodt időt (és sokszor sokat) kell tudnunk eltöltenünk a Biblia olvasásával, Isten keresésével. Majd a kapott rhémát, kijelentést érlelni, forgatni kell magunkban, hogy meg is értsük azt és látássá tudjon érni bennünk.

Ahogy Jósuának és Zorobábelnek az volt a feladata, hogy az Isten előtt állva fenntartsanak egy Istennel való folyamatos és élő kapcsolatot (Zak.4.), nekünk mindnyájunknak, de főleg a vezetőknek erre van szükségük. Ha nem tanuljuk meg magunkat kiszakítani a világi dolgokból, könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy az Isten munkáját, az isteni célokat Istentől való mag, Istennel való kapcsolat nélkül akarjuk megcsinálni. Az a szabad idő, hogy nem kell a megélhetésért dolgozni, mert a tized által felszabadul valaki ez alól a teher alól, egyrészt erre fordítandó.

A gyülekezetek ébredése, növekedése, gyarapodása a vezetők szívéből indul és nő ki. Ha megélhetés után kell futkosni, ez vagy megöli ezeket a sarjakat, vagy másféle maggal tölti meg a vezetők szívét. Úgy gondolom, hogy ahogy lopnak azok a hívők, akik nem adják meg a tizedet, viszont lopnak azok a vezetők is, akik nem veszik el a tizedet. Ők a hívőket fosztják meg sok olyan áldástól, figyelemtől, törődéstől, amit Isten rajtuk keresztül akar adni a hívőknek. Az az idő, amit a magam megélhetésének, gyarapodásának megteremtésével töltök abból lesz elvéve, amit mással, másért kellene töltenem. Természetesen most azokról beszélek, akiknél Dávid lantja van, nem azokról, akik csak szép nagy fellegek, de nincs bennük eső.

Tehát a tized nem az én pénzem. Amikor megkapom a munkabért, abból tíz százalék Istené. Isten pedig úgy rendelkezett, hogy az Ő pénzét adják oda a szolgálatban résztvevőknek. Ha nálam dolgozol és jön a munkabér kifizetése, és te úgy rendelkezel, hogy azt ne neked adjam, hanem másnak, akkor én odaadom annak a másnak, mert a pénzedről csak te rendelkezhetsz. Mivel a pénzem egytizede az Istené, ezért én azt vagyok köteles vele tenni, amit Isten mondott.

Még ha úgy lenne is, hogy aki a tizedet kapja, az nem jól él vele, nem érdemli meg, akkor is oda kell adnunk, mert nem a mi hatáskörünk, felelősségünk, hogy hívőként megítéljük azt, hogy a tizedünkkel jól bánnak-e?

Ha valaki nem fizet tizedet, az az ember Istent csalja meg, függetlenül attól, hogy miért nem ad tizedet. Kérdés, hogy aki nem fizet tizedet, az az Isten munkájával kapcsolatban hogyan akar terhet, felelősséget vállalni.

A tizedről úgy beszél a Biblia, mint egy kötelező részről, az adásról pedig, mint ami ezen felül van. Nehezen tudom elhinni, hogy ha valaki a kötelező részt nem adja meg, az bőkezű adakozó lenne. Márpedig a Krisztusi jellem egyik lényege az adásra való készség. Sokszor ezek a tizedet nem adó emberek a legnagyobb kritikusok, hibakeresők.



III. fejezet







Hol kezdődött a tized?

A legelső tizedfizető nem egy zsidó ember volt, hanem egy körülmetéletlen pogány, Ábrám, akit a Világmindenség Ura megszólított, és aki hittel elfogadva Isten hívását a körülmetéletlenségben tanúsított hite pecsétjéül megnyerte a körülmetélkedés szövetségét, így atyjává lett mindazoknak, akik hozzá hasonlóan hitből élnek és cselekszenek.

A tizedfizetés tehát nem elsősorban zsidó szokás, és nem a zsidók áldása és előjoga, hanem minden körülmetéletlen pogány emberé (és a zsidóké is), akik hittel és engedelmességgel akarnak válaszolni Teremtőjük hívására.





1 Móz. 14.17-23



Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.

Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.

És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.

Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből.

És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.

És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez:

Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.



Jött Melkhisédek pap, aki egyúttal Sálem királya is volt, megáldotta Ábrámot, aki tizedet adott neki. Jött egy másik király is, aki hatalmas gazdagságot ígért Ábrámnak, de ő nem fogadta el. Tudta, hogy ő a láthatatlan világban lévő Istentől függő személy, és hogy az ő anyagi jólétének, gyarapodásának forrása nem a világgal való kapcsolata, nem is az, hogy világi hatalmak, politikusok, kormányok, világi királyok mennyi pénzt tömnek a zsebébe, hogy milyen kiváltságokat, előjogokat adnak neki. Ezért a tizedfizetéssel választott is. Egyrészt kifejezte és elismerte ezt a függőséget, másrészt megerősítette magát ebben. Nekünk is meg kell tanulnunk Istentől függni. Ez néha nehéz, hiszen Ő nem látható a természetes szemeink számára, de hitből él az igaz.

Az állam által eltartott felekezetek a nyomor szintjén vannak. Lehet, hogy ha a felekezetek nemet mondanának az állami pénzre, és helyette ők kezdenének el tizedet fizetni, rövid időn belül egy hatalmas gazdasági virulást, áldást élnének át a hívők. El tudom képzelni, hogy Isten azért, hogy a hívőket megáldhassa, kész az egész ország gazdaságát, életszínvonalát felemelni.

A tizedfizetésben benne van az a döntés, hogy honnan várom az áldást: a látható körülményekből, a látható hatalmaktól, vagy az élő Istentől.

A másik dolog, amiről olvasunk, hogy Melkhisédek megáldotta Ábrámot. Mindenkinek, aki a tizedet elveszi és abból él, tudnia kell, hogy a tized átvételével együtt jár egy felelősségvállalás azért az emberért akitől elfogadja a tizedet.

Meg vagyok róla győződve, hogy ugyanaz a dolog másképp esik latba, ha valaki a tizedből él, vagy ha csak saját szabad akaratából, „amatőrként” szolgál másokat. A tized elvétele tehát egy felelősséget is jelent. Sokszor nem az az alázat, hogy én nem akarok a tizedből élni, hanem az, hogy engedelmeskedek, elfogadom a tizedet, a tizedből élek, és felveszem azt a felelősséget, azt az elkötelezettséget, belépek abba a függőségbe, amelyet a tized adása és az elvétele létrehoz.

Álljunk be abba a függőségi viszonyba, hogy függünk az emberektől, a Krisztus testétől. Amilyen szinten áldásul tudunk lenni az emberek számára és amilyen szinten a szolgálatunk gyarapodást hoz az életükre, olyan szinten gyarapodjunk és legyünk áldottak mi is.

Az én gondolkodásomtól idegen a havi fizetés. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy a tized valahányad része a pásztoré, a másik része a presbitereké, megint egy másik pedig a dicséreté, ha elér egy szintet. Ha ez a rész havi egymillió forint, akkor a pásztor fizetése legyen havi egymillió forint. A gyülekezeti tagok pedig ne sárguljanak az irigységtől, amikor azt látják, hogy a pásztoruk három évente le tudja cserélni az autóját egy újra és egy még jobbra, hanem legyenek hálásak Istennek azért, hogy az Isten megáldotta őket és a gyülekezetüket. Sajnos még sok a degenerált, torz szemléletmód a keresztyének között. A világban tisztesség egy jó autóval valahol megjelenni, de ha a gyülekezetbe elmész egy jó autóval, az nagyon sokszor botrányt okoz. Az egy tisztesség, ha valaki áldott állapotban van, gyarapodik, és ez anyagilag is meglátszik rajta. Az irigységgel, a féltékenységgel egymást tartjuk fogva. Egy szemléletváltásra van szükségünk. Rossz az a hozzáállás, hogy mindegy, milyen nyomorban élünk, csak a másik se tudjon érvényesülni.

Értsük meg, hogy Isten azt akarja, hogy áldott emberek legyünk! Mi is és mások is.



5 Móz. 26.10-15

Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, a melyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr előtt, a te Istened előtt, és imádkozzál az Úr előtt, a te Istened előtt;

És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van.

Ha a harmadik esztendőben, a tizednek esztendejében, minden termésedből egészen megadod a tizedet, és adod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek a te kapuid között, és jól lakjanak:

Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem!

Nem ettem belőle gyászomban, nem pusztítottam belőle tisztátalanul, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az Úrnak, az én Istenemnek szavára; a szerint cselekedtem, a mint parancsoltad nékem.

Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet.



Isten azt akarja, hogy gyarapodjunk, gazdagodjunk, bővölködjünk és örömünk legyen abban, amit kapunk az Úrtól.

Téged is meg akar áldani az Úr, és úgy akar megáldani, hogy örömöd legyen a házban, amiben laksz, örömöd legyen az autóban, amivel jársz. Milyen torz, beteg dolog az, ha ki akarok szállni egy jó autóból, és át akarok ülni egy rosszabba. Ez nem egészséges, nem normális gondolkodásmód. A normális az, hogy a jóból egy jobba szeretnénk ülni és a jobból egy még jobba, mert Isten országa egy olyan szellemi valóság, amiről azt mondja az Ige, hogy „Jézus Krisztus uralma növekedésének nem lészen vége”. Tehát Jézus Krisztus országa egy olyan szellemi valóság, ami folyamatosan nő és terjed.

Sokan elnyomják azt a vágyat, ami az emberek többségében benne van, hogy lehetőleg finomabb ételeket ehessek negyvenéves koromban, mint amivel harmincéves koromban táplálkoztam, lehetőleg jobb autóm legyen ötvenévesen, mint amilyen negyvenéves koromban volt. Ez egy normális, természetes, egészséges vágy. Ennek a vágynak megvan a legitimitása a maga helyén. Ez nem azonos a mammon szellemével és a pénz szerelmével, szeretetével. Szülőként felelősségem van a gyermekeimért, hogy fűtött lakásban lakjanak, normális ruháik legyenek, normálisan táplálkozzanak és dicsőség az Úrnak, ha megadja az erőt ahhoz, hogy tudok gondoskodni a családomról. Nem helyes, amikor azoknak kell szégyenkezniük, akik valahogyan egyről a kettőre jutnak. Jöjjünk ki a degeneráltságból és a jót mondjuk jónak, a rosszat pedig rossznak!

Ha le tudod cserélni a tíz éves autódat egy újra, ez jó dolog, és nem bűn. Ez Isten áldása. Isten meg akar áldani mindenkit. Ő annyira meg akar bennünket áldani, hogy Jézus Krisztus gazdag lévén szegénnyé lett azért, hogy mi végre Isten ellátásából részesedhessünk. Jézus Krisztus meghalt azért, hogy mi normálisan öltözködhessünk, normális házunk legyen, és normális ételt együnk.



IV. fejezet







A tized az Istennel való szövetség egyik pecsétje.





1 Móz. 28.10-17



Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.

És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.

És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.

És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.

És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.

És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.

Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.

Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.



Jákób találkozott az élő Istennel. Érte őt egy Isteni érintés, egy Isteni hívás, melyre a következő választ adta:

1 Móz. 28.18-22

És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;

És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.

És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem;

És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;

És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.



Jákób az Istentől kapott érintés hatására egy olyan döntést hozott, hogy szövetségre lép Istennel. Erre a szövetségre elkötelezte magát. A szövetséget a tizeddel pecsételte meg. A tized vevése és adása nem pénzkérdés, hanem az Istennel való szövetség kérdése. Ezért ahol nem fizetnek tizedet, Isten azt mondja, hogy megcsalják Őt. Miért nagyobb bűn a házasságtörés, mint a paráznaság? Az Ószövetségben ha valaki paráználkodott, nem biztos hogy meghalt, mert volt egy kiút, ha összeházasodtak. Há

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat